Zita elhallásai

A mi drága Zitánk dalol! Minden elfogultság nélkül (?) mondhatom, hogy nagyon jól eltalálja a dallamot, szépen, tisztán követi és ritkán téveszti el, ami a mi – ebből a szempontból – meglehetősen polarizált családunkban fontos dolog. A család egyik fele onnan ismeri meg a Himnuszt, hogy a többiek felállnak, és jaj mindenkinek, ha dalra fakadnak (sajnos megteszik), míg a másik fele zeneimádó, és éneklő, sokszor hangszeren is játszó.

Zitánk – a jelek szerint – ebbe a második csoportba fog betagozódni.

Játék közben, elég gyakran, csak megemeli két mutató-ujját, és rázendít, szépen, csengő hangon a legújabb dalra, amit éppen megtanult. Mert van hol tanulnia, egyrészt ugye már jár az óvoda-előkészítőbe, hiszen hamarosan három éves lesz, meg jár Szilviékhez is, ha éppen nem a bölcsődében vigyáznak rá, amíg Mami és Apa dolgoznak, meg itt vagyunk mi is.

Ne is tegyünk említést az ipadjéről, amin úgy keresi meg a kedvenc youtube-os felületeit, a mondókákat, gyerekdalokat, hogy én csak kullogok a nyomában.

Zitánk egy-kettőre kétnyelvűvé fejlesztette magát, az ipad nyomogatásával, mára már jó néhány gyerekdalt egyformán elénekel angol és magyar verzióban is, szépen egymás után.

Zazánk is így lesz lassacskán három-nyelvű, angolos az internetes kapcsolatai miatt, németes a német nemzetiségi iskola miatt, na, meg magyaros, a családja, meg a nagyanyja miatt.

Zitánkkal, így jutottunk el a „János bácsi, János bácsi keljen fel-„ hez is, azonban az angol nyelvű változat, amit ő talált meg, és kezdett énekelgetni, kapott egy parányi gellert, mert így énekelte: „Varjú szlíping, varjú szlíping brádör Dzson”.

Meg is értem, hiszen a varjúkkal, legalább is közülük hárommal, akik - mint tudjuk – a part alatt kaszálnak, szoros együttműködésben a rókával, már régóta jó ismeretségben volt Zita.

Nehéz ilyenkor az éneklését hosszas nevetés nélkül hallgatni, de úgy kell, mert honnan is érthetné meg ez a kicsi lány, hogy mi a fene olyan mulatságos!

Zitánk következő félrehallását Zsófi-Mami esti találós-kérdésként adta föl nekünk, a „na, mit énekelt Zita”, bevezetéssel:

Komo kasza véreti a szeverét

Sári-lányom jött rá elsőként, hogy itt bizony a csip-csip csóka komámasszonyáról van szó!

Na, ezzel a dallal, már nekem is meggyűlt a bajom annak idején, több mint 60 évvel ezelőtt, mert ugyebár szekeret ritkán láthattunk akkortájt Óbudán, viszont cekkert, azt minden teremtett nap, többet is, úgyhogy nálam a komámasszony a cekkerét kérette, így énekeltem a lányaimnak is, úgy 30 évvel később! Csak Zalán születését követően derült fény ama nagy titokra, hogy a szerencsétlen asszonyság, a szekerét kéreti, amelyet illetéktelenül, jogcím nélkül, (remélhetőleg jóhiszeműen) vettek birtokba a tyúkok!

Zsófi-Mami tanította Zitának, az egyik legszebb magyar népdalt, a tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom kezdetűt.

Zitánk viszont, aki „született nő” és ezért táskákkal is kellő módon felszerelkezett, úgy kezdte énekelni, hogy „minden madár táskát választ”. Mi ebben a furcsa? Ő is választ magának táskát minden alkalomra, néha négyet-ötöt is, ha úgy hozza a kedve, miért tennék ezt másképpen a madarak?

Annyira imádni való, szívet melengető a gyerekeink, unokáink nyelvhasználat-beli tévedése, botladozása, csalinkázása, amelyeket javítgatunk, nyesegetünk, míg végül kiirtjuk azokat, mi magunk, vagy az intézményes tanítás, és akkor csak leshetjük, várhatjuk, hogy jöjjön a következő generáció, a maga ismételhetetlen nyelvbotlásaival, nyelvi vicceivel, ha megéljük.

Szeretném.