A
mi drága Zitánk dalol! Minden elfogultság nélkül (?) mondhatom, hogy nagyon jól
eltalálja a dallamot, szépen, tisztán követi és ritkán téveszti el, ami a mi –
ebből a szempontból – meglehetősen polarizált családunkban fontos dolog. A
család egyik fele onnan ismeri meg a Himnuszt, hogy a többiek felállnak, és jaj
mindenkinek, ha dalra fakadnak (sajnos megteszik), míg a másik fele zeneimádó,
és éneklő, sokszor hangszeren is játszó.
Zitánk
– a jelek szerint – ebbe a második csoportba fog betagozódni.
Játék
közben, elég gyakran, csak megemeli két mutató-ujját, és rázendít, szépen,
csengő hangon a legújabb dalra, amit éppen megtanult. Mert van hol tanulnia,
egyrészt ugye már jár az óvoda-előkészítőbe, hiszen hamarosan három éves lesz,
meg jár Szilviékhez is, ha éppen nem a bölcsődében vigyáznak rá, amíg Mami és
Apa dolgoznak, meg itt vagyunk mi is.
Ne
is tegyünk említést az ipadjéről, amin úgy keresi meg a kedvenc youtube-os felületeit,
a mondókákat, gyerekdalokat, hogy én csak kullogok a nyomában.
Zitánk
egy-kettőre kétnyelvűvé fejlesztette magát, az ipad nyomogatásával, mára már
jó néhány gyerekdalt egyformán elénekel angol és magyar verzióban is, szépen
egymás után.
Zazánk
is így lesz lassacskán három-nyelvű, angolos az internetes kapcsolatai miatt,
németes a német nemzetiségi iskola miatt, na, meg magyaros, a családja, meg a
nagyanyja miatt.
Zitánkkal,
így jutottunk el a „János bácsi, János bácsi keljen fel-„ hez is, azonban az
angol nyelvű változat, amit ő talált meg, és kezdett énekelgetni, kapott egy
parányi gellert, mert így énekelte: „Varjú szlíping, varjú szlíping brádör
Dzson”.
Meg
is értem, hiszen a varjúkkal, legalább is közülük hárommal, akik - mint tudjuk –
a part alatt kaszálnak, szoros együttműködésben a rókával, már régóta jó
ismeretségben volt Zita.
Nehéz
ilyenkor az éneklését hosszas nevetés nélkül hallgatni, de úgy kell, mert
honnan is érthetné meg ez a kicsi lány, hogy mi a fene olyan mulatságos!
Zitánk
következő félrehallását Zsófi-Mami esti találós-kérdésként adta föl nekünk, a „na,
mit énekelt Zita”, bevezetéssel:
Komo
kasza véreti a szeverét
Sári-lányom
jött rá elsőként, hogy itt bizony a csip-csip csóka komámasszonyáról van szó!
Na,
ezzel a dallal, már nekem is meggyűlt a bajom annak idején, több mint 60 évvel
ezelőtt, mert ugyebár szekeret ritkán láthattunk akkortájt Óbudán, viszont
cekkert, azt minden teremtett nap, többet is, úgyhogy nálam a komámasszony a cekkerét
kérette, így énekeltem a lányaimnak is, úgy 30 évvel később! Csak Zalán
születését követően derült fény ama nagy titokra, hogy a szerencsétlen
asszonyság, a szekerét kéreti, amelyet illetéktelenül, jogcím nélkül, (remélhetőleg
jóhiszeműen) vettek birtokba a tyúkok!
Zsófi-Mami
tanította Zitának, az egyik legszebb magyar népdalt, a tavaszi szél vizet
áraszt, virágom, virágom kezdetűt.
Zitánk
viszont, aki „született nő” és ezért táskákkal is kellő módon felszerelkezett,
úgy kezdte énekelni, hogy „minden madár táskát választ”. Mi ebben a furcsa? Ő
is választ magának táskát minden alkalomra, néha négyet-ötöt is, ha úgy hozza a
kedve, miért tennék ezt másképpen a madarak?
Annyira
imádni való, szívet melengető a gyerekeink, unokáink nyelvhasználat-beli
tévedése, botladozása, csalinkázása, amelyeket javítgatunk, nyesegetünk, míg
végül kiirtjuk azokat, mi magunk, vagy az intézményes tanítás, és akkor csak
leshetjük, várhatjuk, hogy jöjjön a következő generáció, a maga ismételhetetlen
nyelvbotlásaival, nyelvi vicceivel, ha megéljük.
Szeretném.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése