Egy elveszett hozzászólás

A hajnalaim úgy kezdődnek, hogy az első kávé és az első cigaretta mellett, a telefonomon megnézem, hogy aznapra milyen idő várható, és azt is, hogy a bagoly-lelkű (későn fekvő, későn kelő) ismerőseim, barátaim mit tettek közzé, mit kommentáltak a FB-on.

Ez a szokás, kellemes kísérőjévé vált, lassú ébredésemnek.

Szeretném azt is megosztani Veletek, hogy igencsak gyakran foglalkoztat, vajon elolvassák-e a reagálók amiket irkálok, vagy pusztán a – tartalommal gyakorta éppen ellentétes – cím alapján értékelik, vagy szólnak hozzá. Persze, így is, úgy is, sokszor alighanem csak ugyanúgy mint én, merő kedvességből, régi szeretetből jelölik, „lájkolják” az ember gondolatait. Így is van ez jól!

Ám ma hajnalban, elvesztettem egy számomra nagyon is fontos hozzászólást! A telefonon jobbára olvasni szoktam, válaszolni csak a legvégső esetben, mert suta vagyok, minden szót kétszer kell javítanom, ha nem többször, úgyhogy inkább átülök a laptophoz, és ott válaszolok.

Így tettem volna ma is, de a konyha és a kisszoba között, elveszett a beérkező hozzászólás!

Majd megkérdezem a lányaimat, vagy az unokámat, hogy lehet-e kitörölni a másik személy hozzászólását, valami elvétett mozdulattal, amire az okos telefon reagál, vagy csak a hozzászóló gondolta meg magát, és túl személyesnek találta a mondandóját, ki tudja!

Mi a túl személyes manapság? Hol van már a viktoriánus Anglia, vagy a XIX. század, magyar kisvárosainak illemtani közmegegyezése? Akkor szinte kottázni lehetett volna az elfogadott, az elnézett, a megtűrt és az elutasított viselkedés-formákat, megnyilvánulásokat, manapság azonban, az emberi kapcsolatrendszer, egyszerre táguló és egyben beszűkülő, bezárkózó, egyetemes és minden-perces változása közben, a személyes, az intim és a közreadható, már korántsem tekinthető stabil vonatkozási pontnak.

Azért fájlalom, a hozzászólás elvesztését, mert a magyaros krumplileves (sok zöldség, krumpli, zellerlevél, csipetke, kolbász, virsli, bors és majoránna, tejfölös habarás) és a szilvásgombóc hajnali főzőcskézése közben, torlódnak a gondolataim, a válaszaim, az érzéseim!

Éljen az egyedüllét! Félbehagyom a főzést, féllángon fő a leves, már összegyúrtam a krumplis tésztát a gombóchoz, és leírhatom a burjánzó gondolatokat!

Karinthy-parafrázissal élek (minthogy Apám kereszt apja, úgy hiszem, ezt megengedhetem magamnak), ha nem mondhatom el annak, akit illet, elmondom hát mindenkinek!

Ajándék számomra, hogy most, a végjáték időszakában, újra a jó barátom vagy! Közös emlékekkel, roppant módon hasonló érték-renddel, szinte naponta követhetjük egymás életét, és módunk van, virtuális összemosolygásokra!

Az élet szép, az élet minden!