Együttműködő rovarok

Mit mondjak, megviselnek a lakásba, olykor rajokban, olykor egyesével beröppenő rovarok. Az előző tulajdonos egy helyes, egységes álmennyezettel szűkítette, az amúgy sem túl magas, lakótelepi belmagasságot, de ki bánja, könnyebb a teret befűteni, vagy lehűteni! Ráadásul ez a megoldás illik is a testmagasságomhoz, a kezdetben 157 centim mára már biztosan alaposan megcsappant, és kezdetben is legfeljebb alulról közelítette a közép-kelet-európai átlagot.

Azt viszont, hogy milyen hanghatással járnak, az álmennyezetnek ütköző legyek és egyebek, szerintem senki nem mérte fel, mert ez bizony – ne szépítsük – iszonyú! 

Olyan koppantós, zümmögős hanggal jár egy-egy nem várt rovarvendég érkezése, amit senkinek, a legnagyobb ellenségemnek se kívánok (ha maradt még ilyen)!

Soha sem voltam, de mostanában még kevésbé vagyok híve a rovarok (vagy bármilyen élőlény) agyoncsapásának, két kivételtől eltekintve: nem viselem el a molyokat, egyet sem, azonnal lecsapok rájuk, és ugyancsak nem viselem el a mezei poloskákat, azokat papírzsebkendővel elfogva, lehúzom a WC-n, ha szép ez, ha nem!

De minden egyéb rovart, először a kitárt ablakon keresztül megpróbálok visszaterelni a szabad ég alá, ahova való.

Több mint egy éves tapasztalat alapján állíthatom, hogy a leginkább együttműködő partnereim a méhek és a darazsak. A többi rovar megreked abban a kelepcében, hogy hiába tárjuk szélesre az ablakot, a szegény pára, változatlanul az ablak belső oldalán próbálkozik, mászik, töretlen lendülettel felfelé, koppanva neki-nekirepül a kemény ablaküvegnek és még csak meg sem próbálkozik az ablakkeretet kikerülve azzal, hogy visszatérjen saját, szabad közegébe.

A darázs és a méh, azonban rábeszélhető az együttműködésre! Egy két szóval, a légycsapó finom irányításával, néhány másodperc alatt rá lehet venni ezeket a rovarokat arra, hogy térjenek vissza a természetbe.

A legyek, poloskák, harlekin katicák viszont – úgy tűnik – ostobábbak, képtelenség rávenni őket az együttműködésre, semmilyen irányítást, ami a szabadulás irányában segítené őket, nem vesznek tudomásul, marad az elfogás, vagy a későbbi porszívózással eltakarítható, természetes elpusztulás.

Mindez arról jutott az eszembe, hogy ma, amikor éppen csak elpakoltam, mint immár felesleges segédeszközt, az év nagyobb részében, a konnektorban csücsülő, ultrahangos rovar-riasztót, egy tetemes légy röppent be hajnalban, a bukóra nyitott konyha-ablakon, és most fáradhatatlanul koppan az álmennyezetre, és ütemesen megy rá az idegeimre.