Oktatás – kioktatás

Kegyetlen élményben volt ma részem.

Tagja vagyok, illetve voltam egy városrész jelenével kapcsolatos csoportnak. Remek fotókat, érdekes hozzászólásokat nézegettem, olvasgattam, egészen a mai napig.

Ma ugyanis komolyabb vita kerekedett arról, hogy hol kezdődik és végződik Óbuda. A vita hangneme egyre keményebbé vált, és az egyetlen józan hozzászólás, hogy mikor, hol is volt, végül figyelmen kívül rekedt.

Elkövettem azt a végzetes baklövést, hogy hozzászóltam, a saját családi történetemet tettem közzé, mindössze ennyit:

„A dédapám, valamikor az 1800-as évek végén költözött Újlakra, mint ifjú házasember. A családom azóta is ott él, nagyanyám, anyám, magam és testvérem is ide születtünk, és sokan maradtunk is itt, vagy Óbuda más részén. Soha, egy napig se hitte egyikünk sem, hogy nem óbudai! Persze büszkék volt újlaki létünkre is, kiváltképp, ha a hegyre felnyúlóan élő, újvilágiakkal, a később betelepült svábokkal volt valamiféle verseny, vagy összeakaszkodás. Ilyenkor sajnálom, hogy már nem kérdezhetem meg Nagyit!”

Erre, még viszonylag „baráti választ kaptam, imígyen:

„Milyen érdekesen alakulnak némely dolgok ! Őseid az 1800-as évek végén költöztek ide, és versenyeztek a "később betelepült svábokkal". Akik bizony 1690 és 1710 között, vagyis majd két évszázaddal korábban lettek újlakiak. ------- Csodadolog ez az időgép”

Hagyjuk a tegezést, lassan, már hozzászokom.

Én, hülye fejjel, újfent írtam:

„Újvilágiak! Az újlakiak elvileg még korábban érkeztek. Az újlakiak iparosok voltak, az újvilágiak inkább gazdák, lsd. őszibarackosok a hegyoldalban. Legalább is Nagyi legendái így szóltak.”

Na, erre már durvább válasz érkezett:

„Egy dolgok a nagyimesék, más dolgok a tények.------ A török előtt ezen a vidéken a Szentjakabfalva középkori falu állt. A török másfél évszázados ittléte alatt a Habsburgok több mint egy tucat próbálkozást tettek Buda visszafoglalására, a csapatok mindig ezen a területen vonultak át. Itt teremtett lélek nem maradt meg. A visszafoglalást követőn jöttek a bajor és württembergi telepesek, új hazájukat elnevezték Neustiftnek. Ebből lett később magyarítva az Újlak. Az Ürömi utcát nevezték ekkoriban Újvilág utcának.”

Meg egy kiegészítés:

„Ja, és nem iparosok és őszibarackosok voltak, hanem szőlőművelők. Egészen a filoxéráig......”

Már nem vacakoltam azzal, hogy akkor voltak, vagy nem, barackosok, vagy szőlősök, mert minek? Egy legenda, egy családi mese ütközése egy tudományos adattárral, nem vezethet konszenzusra. Nem vitattam, hogy ha 20 év alatt zajlott le a svábok betelepítése, akkor akár 4-5 év előny, vagy időbeli hátrány is megalapozhatott némi elkülönülést.

Aztán fortyogtam magamban és ezt találtam írni:

„Elszámoltam tízig. Aztán százig. Aztán úgy döntöttem, hogy mégis megírom, amit gondolok. Nagyon kedveltem ezt a csoportot. Valamikor, nem sokkal a csatlakozásom után, valaki meg is jegyezte, hogy mennyire élvezi, hogy itt más a hang, kedvesség van, összetartás, jó képek és történetek, visszaemlékezések, nincs semmiféle ellenségeskedés. Én a nehezen elviselhető dolgok közé sorolom a kioktatást is. Noha még távoli családtagra, hajdani iskolatársakra is akadtam a követők között, mégis úgy döntöttem, hogy ma abbahagyom a csoport követését. Ne értsétek félre, tisztelem azt, aki komoly kutatással, szaktudással megosztja az ismereteit, de ennek is van számomra elfogadható, meg olyan módja is, amit nem szívesen olvasok. Lekezelő. Arrogáns. Mivel nekem a FB jobbára egy olyan, magam által összeállított magazin, ahol nekem tetsző témákat találok, ezért ami nekem nem tetsző, és a türelmetlen, leiskolázó hangnem bizony ide tartozik, azt kihagyom. Sajnálom. További szép napokat kívánok mindenkinek!”

És akkor elszabadult a pokol!

Kiléptem ugyan, de a legutolsó hozzászólásommal kapcsolatos kommentárokat változatlanul megkaptam, Egyesek örültek, és kacsintós ikonokat küldtek, hogy tényleg kiléptem. Mások megkérdőjelezték ezt, és értetlenségüknek adtak hangot, hogy minek jelentettem be.

Hát most én mondom, okulásul! Azért, hogy mindenki finomítson a hangvételén!

„Az egyszerű tényközlés miért "kioktatás"? Sőt hogyan lehet egyáltalán az "oktatás" szó bármilyen változatát bántó, sértő, kedvezőtlen színezetűvé érezni? Akkor bizony ez oktatásunk csődje, ami nem vonzóvá teszi új ismeretek szerzését, hanem elutasítandóvá. Ha valaki valóban szeret valamit (pl Óbudát) , akkor csak törekszik arra, hogy a valóságot tudja meg róla, és nem mindenféle kifacsart félreértéseket..... Nem?”

Csak megjegyzem, hogy évtizedes főiskolai, egyetemi oktatói múlt (is) meghúzódik a hátam mögött, és pontosan tudom (ugyan oktatási tapasztalat nélkül is), hogy igenis jelentős különbség van az oktatás és a kioktatás között!

A végső, általam még olvasott mondat pedig ez volt:

„Legközelebb bejelentem, hogy én nem azért jöttem ide, hogy mindenféle, nagy önbizalommal előadott torzonborz tévedéseket olvassak .. Megyek is én innen ! (Kérek egy kis kedves kérlelést, hogy ne menjek.)”

Azt is sajnálom, hogy ez a kedves férfi ugyanannak a gimnáziumnak volt a tanulója, amelynek én is. 

Azt is sajnálom, hogy valaha tagja voltam ennek a csoportnak.

Azt is sajnálom, hogy ez a férfi tagja annak a másik csoportnak is, amely ennek a városrésznek a múltjával foglalkozik.

Sajnos onnan is kilépek.

Semmi helye nincs már a mesének, a családi történeteknek, az anekdotázásnak, az csak afféle „nagy önbizalommal előadott torzonborz (ez elé egy vessző kellett volna, de ez nem nyelvhelyességi verseny, belátom) tévedés”.

A fenébe!